Barion Pixel

ÉLŐ GRÁL

Tarts velünk, MUNKÁLKODJUNK EGYÜTT! Keressük együtt a bennünk rejlő szent Grálhoz vezető utat.

Az kurzust neked ajánljuk, ha:

  • Felkészültél. Mert a Grál a titkait azok számára tárja fel, akik teljes szívükből készek arra, hogy a megújító erejével való találkozásuk alkalmával befogadják és életükkel tanúskodjanak róla.
  • Szeretnéd megélni a magasabb tudatállapotokba való emelkedést, ahol az elválasztottság illúzió!
  • Kész vagy a valódi szellemi munkára

Hallgatók száma

657 fő

Kurzus hossza

8.4 óra

Kategória

Spiritualitás, Önismeret, Alkímia

Az előadók

Árvai Péter és Pozsgai Nikoletta (Nikol)

A kurzus tartalma:

Miről is szól ez a kurzus?

A Grál felkutatására irányuló „keresés” független az időtől:

ez az igazság keresésének egyetemes jelképe. Az örök igazságé, mely TÉGED is hív, ha a szíved képes megnyílni és befogadni az élet gyógyító és regeneráló erejét.

A kurzus tematikája

Két igazán különleges gyakorlat, amivel ráhangolódhatunk és felkészülhetünk az előttünk álló felismerésekre, belátásokra…

A szent grál megvalósítása önmagunkban a Grál papnő szemszögéből.

Hol található bennünk a grál? Vajon mindenkiben ott van? Hogy érhetjük el, hogyan tartsuk meg az állapotot? Milyen dolgokat kell tudatosítanunk, hogy a legigazabb módon kapcsolódhassunk a Grálhoz?

Pozsgai Nikol – Lélekösszekapcsolódás alapgyakorlat, A benned élő Grál, Szívnyitó gyakorlat

Az emberben élő szent grál – Elmélyülés,

A szent Grál útján – Elmélyülés,

Parsifal legendája- Elmélyülés,

Az Egyszarvú, Parsifal, Kundry, Amfortas és Galahad – Elmélyülés

Parzival,

A Grál Nyomában

A kurzus előadói: Pozsgai Nikol és Árvai Péter

Pozsgai Nikoletta
tréner-terapeuta-tanító és papnő

A nőiség ébresztése, a tiszta női erőbe emelkedése, tehetségeinek kibontakoztatása küldetésem. Egyéni és kollektív szinteken egyaránt.

A Grál útját járom, azaz azt a belső alkímiai folyamatot, melyben a legteljesebb, isteni minőség megérkezik a testbe, s átfényesíti a lelket. 

Árvai Péter
Az Igneum és Integratív-Medicina társalapítója

Amíg önmagadon kívüli dolognak gondolod ezt az egészet, addig rossz mozit nézel.

A Grálnak az ereje nem más, mint a szellemi világokban élő sok – sok már megvilágosodott szellemi ember, szellemi entitás és a magasabb szellemi lényeknek a szeretet ereje, ami beárad a mi világunkba.

Ez a Grálnak az egyik nagy kozmikus titka; hogy már nem csak a saját szereteteddel tudsz dolgozni magadon, gyógyítani, hanem hihetetlen erőt kapsz ahhoz, hogy bejárd a saját szellemi utad. Erre megpróbálunk együtt méltóvá válni, hogy megérkezhessen hozzánk.

Nézd meg INGYENESEN a kurzus első előadását:

Vélemények:

Kriszta

Az Élő grál webkonferencia igazi kinyitott ajtó volt belső világom felé. Nikol és Péter vezetésével megkaptam az útmutatást, amire szükségem volt. Az alkímiai ismeretek pedig új dimenziót nyitottak meg előttem.

Mihály

Hihetetlen élmény volt! A Parsifal legendája teljesen új megvilágításba helyezte számomra a grál keresését. Azt hiszem megértettem, hogyan valósítsam meg ezt az utazást önmagamban, és hogyan találjam meg a belső grált.

Noémi

Keresem a belső békémet, és az Élő grál webkonferencia útmutatást adott ebben. Megértettem, hogy a grál nemcsak legendákban létezik, hanem bennem is, és megkaptam a kulcsot, hogy hogyan érjem el és tartsam meg ezt az állapotot. Köszönöm!

Attila

Nikol és Péter hihetetlen tudással rendelkeznek! Köszönöm, hogy részt vehettem! 

Márta

Mély és meghatározó utazás volt számomra az Élő grál konferencia. Érzem, hogy mostantól minden más lesz. Nikol és Péter fantasztikusak voltak, hálás vagyok nekik!

Itt tudod megvásárolni!

Téméhoz kapcsolódó kurzusok: