Barion Pixel

Less bele az előadásba!

Árvai Péter - Felvezető előadás

1012 fő

A hallgatók száma

8 előadás - 5 óra

A kurzus teljes anyagának a hossza

Önismeret, Spiritualitás, Alkímia

A képzés tartalmi témakörei

Árvai Péter

Igneum Szellemi Műhely és az Integratív-Medicina alapítója, Rózsakeresztes

A kurzus előadásai:

A kurzus előadója: Árvai Péter

Az egyetlen valóság az ott van belül.

A keresésnek, a belső utunknak mindig az a legfontosabb része, ami az életünk aktualitásában meg tud jelenni. Azzal tudunk dolgozni.

A szellemi kutakodás, a megismerés, a tanulás, a tanítások mind – mind arról szólnak, hogy különböző nézőpontokat adjanak, de az életünkben csak az tud megérkezni, ami egyébként a fizikai síkon is történik velünk.

Ott van a valódi belátás lehetősége, nem a könyvekben, nem az előadásokban, hanem a hétköznapjainkban. Tehát az lesz a fontos, amit tovább viszel, amit magaddal tudsz vinni, az hogyan érkezik meg a mindennapjaidban, hogyan alakítja azt át?

Egészen korán 34 éve kezdtem a szellemi utamat, 25 éve vagyok Rózsakeresztes, 3 éve az Igneum Szellemi műhely Spirituális Mentora és az Integratív – Medicina Egészség klub társalapítója.

Életfeladatom a szellemi kincsek, és az élő ismeretek őrzése és átadása.

Nem a világ káprázat, hanem amit gondolunk róla…

Vélemények:

Tímea

Péter Egyiptomi Misztériumok kurzusa egy lenyűgöző belső utazásra invitált, ami nagyon sokat jelentett.

Gábor

A Szfinx rejtélye mindig is izgatott, de Árvai Péter új perspektívákat nyitott számomra. A misztikus Egyiptom sosem volt ennyire inspiráló és közvetlenül hozzám szóló.

Bianka

Az Egyiptomi Misztériumok online kurzus egy olyan spirituális kalandra vezetett, amelynek során Thot könyvének üzenete tisztábban és mélyebben hatott rám, mint valaha. A kurzus során felfedezett tanítások hatására új útra léptem, amely sokkal közelebb visz az önmagamhoz.

Zoltán

Sosem gondoltam volna, hogy egy online kurzus képes ilyen mélyen megérinteni. Az emberi létezés és az egyetemes törvények kapcsolódása, amit Árvai Péter mutatott be, egyszerre volt megdöbbentő és felszabadító. Érzem, hogy valami belső változás indult el bennem.

Judit

Ez a kurzus nem csak egy ősi kultúra bölcsességét tárta fel, hanem a mai kor emberének is releváns, mély és gyakorlati tanításokat kínált.

Itt tudod megvásárolni a kurzust!